„Ahol a biztonság a családban marad.”

1987-ben indítottuk el családi vállalkozásunkat és telepítettük az első elektronikus riasztórendszerünket, 1990-ben megnyitottuk Kispesten vagyonvédelmi üzletünket. Az elektronikus vagyonvédelem akkoriban még hazánkban gyerekcipőben járt.

Azóta elmúlt több mint 30 év, mely tapasztalata során kialakult az általunk letesztelt és megbízhatónak vélt termékportfóliónk, melyet nem csak forgalmazunk, de telepítünk is, illetve szervizeljük is.

Termékeink forgalmazása és szolgáltatásaink tervezése és kivitelezése közben az optimális ár-érték arányra törekszünk, miközben szem előtt tartjuk a megrendelő egyéni igényeit. Kiemelkedően fontosnak tartjuk a bizalmat megrendelőinkkel, hiszen egy-egy rendszer megtervezéséhez és telepítéséhez elengedhetetlen a lakásának feltárása, illetve életvitelének bemutatása. Büszkék vagyunk rá, hogy az általunk szerelt rendszerek tulajdonosai bármikor fordulhatnak hozzánk a telepítés után is, ha problémájuk adódik, megoldjuk, függetlenül attól, hogy a berendezés piacon van-e még. 

A velünk kapcsolatban álló szerelők támogatása is kiemelt fontosságú cégünk számára. Folyamatos személyes és telefonos műszaki segítséget és szakmai támogatást nyújtunk számukra is.

Reméljük, hogy hamarosan Önt is ügyfeleink között üdvözölhetjük! 




Ez az oldal a SPEEDPAGE weboldal készítővel készült